A honlap üzemeltetéséhez külső szolgáltatót veszünk igénybe. A programozási, valamint a portál szerkezetét, arculatát, valamint a karbantartási tevékenységet a HUMANKRAFT Kft. végzi.
Tisztelt Látogató!
Amikor Ön az City Cartel Franchise Kft. honlapjával ismerkedik, eközben személyes adatait is átadja számunkra.
Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan megjelennek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során elküldi jelentkezését valamelyik meghirdetett pozícióra, vagy kapcsolatba lép velünk e-mailben.
Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a hatályos jogszabályok tartalmi és formai követelményeinek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen.
Honlapunk látogatása során, amennyiben elküldi jelentkezését, az Ön adatainak felelős kezelője az City Cartel Franchise Kft. Az adatok feldolgozását a HUMANKRAFT Kft. és az City Cartel Franchise Kft. közösen végi.
Tartózkodunk minden olyan technikai, technológiai megoldástól, amely a látogatót megtévesztheti vagy megzavarhatja.
Vállaljuk, hogy kerüljük azokat a technológiai megoldásokat, amelyek kéretlen tartalmakat juttatnak el látogatóinkhoz, ha ahhoz nem járultak hozzá, így például - de nem kizárólag - automatikusan megnyíló böngészőablakok alkalmazásával.
Csak abban az esetben használjuk a látogató bármilyen személyes adatát (ideértve elektronikus levélcímét is), ha ehhez egyértelműen és előzetesen hozzájárult.
Tájékoztatjuk, hogy a jelentkezése csak akkor érvényes, ha a jelentkezésével egyidejűleg hozzájárul adatai alábbiakban megfogalmazott célú kezeléséhez:
A jelentkezők a jelentkezésük elküldésével kijelentik, hogy a fenti jogi és adatvédelmi nyilatkozatot, valamint az adatbiztonsági tájékoztatást megismerték és hozzájárulnak ahhoz, hogy az City Cartel Franchise Kft. megadott személyes adataikat a meghirdetett foglalkoztatás érdekében, a kiválasztás, az előzetes képzés, a megbízási jogviszony időtartama, illetve az ezzel kapcsolatos esetleges igények érvényesítése érdekében az azt követő öt éves elévülési időn át kezelje. Abban az esetben, ha a megbízási jogviszony nem jön létre, az öt éves időtartam a kiválasztás, illetve az előzetes képzés befejezésekor kezdődik.
A jelentkezők a jelentkezésük elküldésével továbbá hozzájárulnak ahhoz, hogy az City Cartel Franchise Kft. önéletrajzukat, személyes adataikat a meghirdetett foglalkoztatás érdekében átadja a biztosító értékesítési partnereinek.